Múlt héten nem írtam semmit. Mert nem voltam jógán. Mert nem mehettem jógázni. Mert nem mehetek jógázni.
Gondolkoztam, hogy írjak -e erről vagy egyszerűen vége a blognak. De lehet, hogy valaki hiányolja a folytatást. És reménykedem, hisz a remény hal meg utoljára, hogy lesz folytatás. Lesz folytatás még itt a "Bikram jóga babát várva" oldalon.
A jóga eltiltás okát nem részletezném, hisz ez a blog nem az a klasszikus kismama blog, hanem azért íródott, hogy mást is bátorítson, hogy nyugodtan jógázzon babavárás alatt.
Másfél hete voltam dokinál, aki sok-sok pihenést írt elő, és eltiltott minden sporttól, cipeléstől, pakolástól.... minden fizikai terheléstől. Kérdezte, hogy sportolok -e valamit, csak annyit mondtam, hogy jógázom. (nem bikram jógázom, csak jógázom) Mondta, hogy azt nem, illetve semmi sportot sem.Tehát mindegy lett volna mit csinálok, ezt követően semmit sem csinálhatok. Hiába mondtam, hogy nekem ez mennyire jót tett, minden óra felért néhány szem magnéziummal; de nem tudtam meggyőzni. Az tény, hogy fizikailag tényleg terhelő, hisz ezért szerettem én is:); de óra után mindig nagyon jól éreztem magam. De azt azért nem akarom, hogy Milán (egyenlőre nevezzük így a babát:) )sokkal-sokkal hamarabb lássa meg a napvilágot, így megfogadom az orvos ukászait.
Teljesen elszomorodtam, az a hétfőm teljes komorságban telt. Persze, természetesen a baba érdekében megfogadom az orvos tanácsait, de nehéz ez a "semmittevés", és reménykedem, hogy 5 hét múlva, a következő orvoslátogatás után talán valamit lehet. Vagy legalább, ha már nem dolgozom, legalább akkor, legalább heti egyszer. Nagyon szeretném.
De azért néha, hogy Lindát idézzem: ha hiányzik a jóga szag:) benézek majd a terembe; mert nemcsak a jóga szag, hanem a társaság, a légkör, a hangulat is hiányzik
