Már csak 6 nap!

Közeledünk a 3. hét végéhez, már csak 6 nap van hátra a 30-ból és máris hiányzik:)! Ez nem közhely, tényleg, simán tudnám folytatni., minden nap mennék- ha időm engedné, és nem az egész család az én 30 napomba segédkezne.

Na, de mi volt a héten? Volt két esti óra:(, sajnos. Kedden borzasztóan éreztem magam, azt hiszem az volt a 20. nap, és Móni előtte  pár nappal mondta, hogy neki a 20. szokott lenni a mélypont. Hát, nehezen ment, mintha mindenem tiszta rozsda, nem mozogtak az izmok. Óra végén teljes fáradság, hajat mosni se volt erőm. A kókuszvíz annyiban segített, hogy volt erőm elsétálni az autóig.

Szerdán kicsit félve mentem a fél6-osra, az előző napi feszesség után féltem, hogy nem fog menni. Már a délutánom is "jól" indult. Kezdődött azzal, hogy a metróról elfelejtettem leszállni:), azt vettem észre, hogy Astoria, és csukódnak az ajtók, én meg ülök. Nem baj, gondoltam leszállok a Blahán, és visszametrózok. Persze épp előttem ment el e metro, így sétáltam; amúgy is volt dolgom a Rákóczi úton, így ez belefért. 

Fél órával később már az öltözőben vagyok, mikor eszmélem, hogy nincs nadrágom:(:(, szuper, gondoltam kérek egyet. Válogathattam, bár aznap sokan elfelejtettek hozni, így a kínálat eléggé leszűkült egy darabra; de tökéletes volt, az órán minden rendben ment. 

A hátam alsó deréktáji szakasza továbra is fáj, vagy nem hajlik. Csak azt nem értem, hogy a kobra és a teve meg tökéletesen megy. (mármint szerintem) Ez hogy lehet? Rejtély.

Aztán eljött a csütörtök, ismét egy esti óra. Lelki mélypont a 30 napban. És nem a felszabaduló gondolatok, hanem maga az élet. Tesóm, aki babát vár, hajnalban kórházba került magas vérnyomással, szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem toxémia; alapból magas neki. Aztán  hajnalban elment a nagymamám, az utolsó nagyszülő. Az egész délelőtt a telefonok, rohangálás kórházba.... , mindezt a másfél éves gyerekkel., aztán egy kis megnyugvás az adventi koszorúkészítésben, majd ülni a dugóban, és eljutni jógára. Fel sem merült, hogy kihagyjam az aznapit.Meglátjuk mi lesz-így álltam neki..Savasana alatt odajött Eszter, és a 2 perc alatt "megmaszírozta" az arcom; mintha tudta volna, hogy erre nekem ma, akkor szükségem van. Feltöltött, energiával, erőt adott.  Talán ez volt a legjobb esti órám!

Eszternek ezek az apróságai, segítségei, rád ül, megtaposgat.....egyedivé teszik az óráit.

Mindig, minden órán tanulok valamit; valami jobban megy, valami, amit addig mindig tökéletesen csináltam, nem. De ez ebben a szép, és ezért megunhatatlan. Sokan kérdezik, hogy nem unalmas mindig ugyanaz a 26 gyakorlat. Nem, minden órán más gyakorlatnál mást hallok meg, és rájövök, hogy az elmúlt 5 évben, amire azt hittem, hogy tökéletesen csinálom, sehogyse ment. És ez ezért szép, mindig van hova fejlődni; és egy igazi jógi haláláig tanul.

Pénteken ugyancsak tanultam, a félteknős pózban. Eleinte nagyon nem szerettem ezt a pózt, hiába ér fel 12 óra alvással- mondják a tanárok..... erre is rá kell érzeni. Én már azt hittem, hogy ráéreztem, aztán Eszter kicsit széthúzogatta a csigolyáim, és hűűűűű, na éreztem, amit eddig nem. Ma is izomláz van a hátam felső szakaszában. De már tudom, hogy mit kell erősítenem a jövőben.

A ma esti 5-ös óra után, holnap 10-kor jön a 25.!!! 

már csak 12 nap:) - azt hiszem

Megint eltelt egy hét. A hetet a vasárnap esti 7-es órával zártam, ami nagyon jó volt, mire rászoknék, addigra vége lesz a kihívásnak.

A napok csak telnek, én rendületlenül megyek egy-egy órára, azt sem tudom hányadik napnál tartok, csak pipa az óra végén; már beépült a mindennapokba a jóga.

Nagy hullámvölgyek nem voltak, persze van jobb és rosszabb óra, de ez leginkább az én alapfáradságomtól függ. Izomláz nem nagyonjelentkezett. Még. Vagy már nem is fog; nem tudom.

Kedden este megint a 8-ason voltam, hát...... azt gondoltam, hogy a janusirasana paschimottasananál feladom. És csak reménykedtem, hogy Eszter nem hozzám jön oda segíteni, mert erőm nem volt a lábbujakon húzni. Nem hozzám jött:) Csütörtök ismét este, nem volt sokkal jobb, még az ajándék kókuszvíz sem dobott fel.

Szombaton délelőtt 10, borzasztó, a fekvőgyakorlatoknál azt éreztem, hogy nincs levegő, folyamatos nyom a meleg. Emiatt lett a vasárnap esti óra, gondoltam, hátha jobb; és jobb is lett. Szombaton azért történtek jó dolgok is, óra után az egyik jógatársam azt mondta, hogy olyan jó nézni engem hátulról, látja, hova kell fejlődnie. Hát, ez nagyon kedves volt tőle, mert tényleg nem az én órám volt ez. De mivel visszaálltam az első sorba, nyilván nem "hagyhattam el magam". Lehet, hogy a fáradság  kívülről nem látszott, de belül én éreztem, hogy nem érzem.

És, hogy mik történtek még a héten??

- hát a cikkcakk állás kezd alakulni, minden másnap sikerül úgy állni:):)

- a trikanasanat mintha kezdeném érezni:):)

- arra jöttem rá, hogy Márti és Veronika óráját kedvelem most a legjobban, az ő   ritmusuk, az ő órájukon a teremhőmérséklet a leginkább nekem megfelelő

- hétvégére a náthám nem jött ki, köhögésem elmúlt:):) hogy ez a napi jógának köszönhető -e, vagy amúgy is olyan erős az immunrendszerem.... azt soha nem fogom megtudni

- a bal térdhajlítóm javul. Messze nem tökéletes, de már a faállásnál a második sorozatot meg tudom csinálni, fej-térd tartás homlokkal a térden megy mindkét oldalra:)

+1 újabb cél a 30. nap végére, hogy  a janusirasana paschimottasananál elérjem a homlokkal a lábfejem, mindezt ne domború háttal, és természetesen a bal lábam ne fájjon!!

Azért nem mondom, hogy ezalatt az X nap alatt, minden órán 100%-osan tudtam koncentrálni. Volt, hogy a gondolataim elkalandoztak, de akkor azon vettem észre magam, hogy csinálom a gyakorlatot, de csak rutinból, nem is hallom a tanárt, vagy az egyensúlyozó gyakorlatnál azonnal kiesem a gyakorlatból. Ez a jobbik, mert akkor rögtön jelez a testem, hogy hééé, koncentrálj!!!

És amire még rájöttem, hogy utálom azokat a neoncsöveket, akik savasana alatt néznek engem. Ugye, savasana alatt nézel felfele, egy pontra. De ha olyan helyen fekszem, akkor ezek a neonkák vannak fölöttem, és eléggé fényesen vakítanak a szemembe. Így inkább elnézek erre vagy arra, és keresek az álmennyezeten egy pontot, és csak nézem, hogy a foltok, pöttyök vajon mit ábrázolhatnak. 2 perc mozdulatlanság, 2 perc ábrándozás! :)

-12 és a kókuszvíz

Az elmúlt öt napban a helyzet változatlan volt, többé-kevésbé stagnáló érzések vannak a jógateremben. Mindig van 1-1 gyakorlat, ami nagyon megy, és a trikanasanat is kezdem megszeretni, de komolyan!!

És a lábam, vagyis a bal térdhajlítóm, vagy valami ott bal hátul, ami már egy hónapja fáj, mintha javulásnak indulna.Bár pénteken is ezt hittem, ezért megcsináltam a 2. sorozat faállását, a padangustasanat, és lehet hogy ez nem volt a legjobb ötlet:(, mert este nagyon fájt a lábam. Így szombattól visszatértem a kímélő mozdulatokra, és egy kis flector extraval ma már egész jó volt. Amúgy fogalmam sincs, hogy mi is húzódik, mert a fej-térd tartásnál, mikor a tartóláb a bal láb, azt kiindulóhelyzetben tartom, és a faállásnál, mikor  a bal lábat kell emelni, az nem megy 100%-osan; minden más gyakorlat megy, nem érzek fájdalmat.

Emiatt, mármint, hogy a fej-térd tartás első sorozat egyik oldalánál a térd alatt fogtam a lábam, szólt is a tanár, hogy így ne álljak az elő sorba:(. Kicsit rosszul esett, bár igaz, hogy nem ez a végleges gyakorlat, és elvileg "mindenki téged néz", na de hány olyan ember áll elől, aki simán végig fekszik 1-1 gyakorlatot, vagy teljesen nem jól csinálja. Persze ezen nem változtat az, hogy tényleg a "MIKOR ÁLLJ/NE ÁLLJ AZ ELSŐ SORBA TÁBLÁN" szerepel az, hogy ha sérülésed van ne állj előre.

A sors úgy akarta, hogy tegnap ne is oda álljak: Elég vacakul éreztem magam, mintha nátha féle akarna előjönni, persze én meg próbálom visszanyomni. Mert most ez végképp nem fér bele az életembe, nincsen időm hol mi náthákkal küzdeni. Ezért rengeteg grapefuitmagcseppet ittam, homoktövissel együtt is, kis koktélnak:), meg mézes teát.....na és óra után kókuszvizet. És sokkal jobban éreztem magam!

Egy kis kitérő, hogy ismerkedtem meg a kókuszvízzel?: néhány éve, mikor megjelent a BJK-ban, nagyon istenítették a lányok. Egyszer egy haladó előtt volt szerencsém megkóstolni. És még szerencse, hogy csak kóstolni, mert borzasztóan nem ízlett.

Aztán néhány héttel később, talán ugyancsak haladó előtt, amikor energiám fogytán volt, vettem egyet, és annyi erőt adott az órára, hogy megszerettem. Egy fárasztó óra után igazi feltöltődés ha megiszol egy dobozzal.

Aztán elkezdtem tesztelgetni őket. Vettem a dm-ben, natúr változatot, árban szinte ugyanannyi, mint a BJK-s , de borzasztó, savanykás, szinte ihatatlan. Balaton, 40 fok, 5 km futás után, gondoltam de jól fog esni, behűtve.....aztán napokig néztem a a bontott dobozt a hűtőben, majd a szemetesben végezte.

dm

"BJK-s":)

Az Életházban vettem a fémdobozos Philippinet, ami picit olcsóbb volt; első alkalommal szinte, mint az indi coco, de másodszorra már a fém ízt éreztem:(, így sem a legtökéletesebb volt.
Ezek után maradok a megszokottnál, és még utánajárást sem igényel a beszerzése.:)

-7 :)

ma így éreztem magam:(

Nem terveztem, hogy ilyen sűrűn írok, de megfogalmazódtak dolgok az elmúlt két napban.

Elsőként, ma az óra előtt eszembe jutott, hol is tartok, és úgy gondoltam, hogy 5 napnál tartunk, aztán itthon eszméltem rá, hogy az az öt, az hét:)

Tegnap már izomlázzal keltem, de ez gyorsan elmúlt, a délutáni órán, volt 2 gyakorlat, ami pocsékul ment, de kettő olyan is, ami meglepően jól.

Ma ismét izomláz, de ez már fizikai fáradsággal is társult, de gyorsan el kellett felejtenem, mert indult a nap, útra keltem a 10kg-os gyerkőccel a hátamon, úgyhogy a fáradságnak nyoma veszett, vagyis nyoma kellett, hogy vesszen. De ez az elmúlás csak az óra kezdetéig tartott, már az óra közben gondolkoztam, hogy ki kéne hagynom egyet, és duplázni hétvégén; de ezt a gondolatot gyorsan elhesegettem, lehet, hogy erre nagyobb szükségem lesz később. Kicsit rozsdásnak éreztem magam, de minden gyakorlatot csináltam, óra végén meg megjutalmaztam magam egy kókuszvízzel:):). Feltöltődtem.

És ami még megmaradt a mából, és az elmúlt pár órában is eszembe jutott sokszor, az Eszter egy gondolata, amit a meditáción tanult: a homlokunkat 80%-ban felhúzva tartjuk, pedig ha nem ráncolnánk, vagyis "alaphelyzetben" lenne (ő nem így fogalmazott:):), de ez a lényeg), akkor azzal folyamatosan tudnánk a stresszt hárítani. Vagyis még mielőtt kimondanánk vmit, homlokráncolás nélkül pár másodpercig legyünk, és ezzel oldjuk a stresszt. Megfigyeltem magam, tényleg szinte folyamatosan ráncolt homlokkal reagálok mindenre, akár csak ha egyszerűen nézek valamit, figyelek vkire.

Egy újabb kihívás, hogy erre tudatosan figyeljek, és próbáljak meg minél többet az "alaphelyzetben" lenni. Kíváncsi vagyok ennek hatására.

És még egy gondolat, ami rákerülhetne, a KI ÁLLJON/NE ÁLLJON AZ ELSŐ SORBA táblára, hogy aki nem tud cikk cakkban állni, az ne álljon előre. Komolyan mondom, az elmúlt napokban ez nem jött össze. Nem is értem, hogy egyes emberek miért ragaszkodnak a kis törölközőjük lábnyomnyi helyéért, és miért nem tudnak két lépéssel előbbre, vagy két lépéssel hátrébb állni; hisz ugyanúgy a kis törölközőjük kis lábnyomnyi helyén állnának. Ez azt hiszem megválaszolatlan, nyitott kérdés marad.

Anno Laci, addig el sem kezdte az órát, még ezt a formátumot nem sikerült felvenni:)

30 napra újratöltve /// -5+25

Hogy miért is ezt a blogot folytatom? Végülis még mindig kismamaként jógázom, és így vágtam bele a 30 napos kihívásba!

Hogy miért? És miért most?
1. Soha nem csináltam még. (tavasszal és ősszel mindig szakvizsgáztam, amikor befejeztem, jött Milán)
2. Ha most nem, akkor még 10 évig nem. (hisz januártól bölcsi és munka; amellett végképp nem fér bele)
3. Azt hiszem, 18 hónap után (Milán pontosan ma másfél éves) ez jár nekem.
 +1 Mivel 3 hete nem én vagyok az esti tápanyagforrás:), így ez az akadály is elhárult, bárki tudja altatni este a gyerkőcöt.

Ma tartok az 5. napnál, vagyis túl azon. Idáig minden zökkenőmentesen ment. Az első nap  még gondolkoztam, hogy miket lehetne még ebbe a 30. napba belevenni. Pl. nem eszem édességet, de azért ezt ne. Hústól nem akarok megválni, ezt nem vallom; szénhidrátot eleve nem eszem.... felmerült az utolsó héten egy léböjtkúra plusszba, de akkor miből lenne erőm? Így a 30 napot talán megtoldom vele.

ha sokat nézem, hátha egyszer tökéletesen sikerül:)

Ahogy telnek a napok új célok fogalmazódnak meg. Például szeretném ha a hátrahajlásom a 30. nap végére olyan lenne, mint rég, de az sem baj, ha olyan lenne, mint Diáé:); aztán jó lenne ha a trikanasanára végre ráéreznék:), a fekvősorozat végén a homlokommal megérinteném a lábfejem.... Szóval mindig jönnek újabb célok.

És, hogy hogy telt az elmúlt 5 nap. Azt hittem, hogy már a 2. nap hatalmas izomlázzal fogok szenvedni, de nem. Valahogy ez fejben dől el talán, tudom, hogy minden nap kell mennem, hogy nem fáradhatok, hisz itthon sincs megállás; így egész jól vettem idáig az akadályokat. Még életmentő kókuszvízre sem volt szükségem idáig:)
Az első mélypont az órán, a székállás. Ez eléggé az elején van, de az izomláz ott mutatkozik meg leginkább, ha azon túl vagyok, a trikanasana a második mélypont, és ha annak is vége, akkor már sima az út az óra végégig. Legalábbis idáig ez volt a "menetrend".
Sokkal rosszabbra számítottam a fizikai megpróbáltatás terén - persze semmit nem akarok elkiabálni - de azt kell mondanom, hogy 18 hónap itthonlét után ez egy kikapcsolódás. Persze nincs összehasonlítási alapom, de munka után lehet, hogy fárasztóbb lenne ez a kihívás; mit így egy gyerkőc mellől eljönni minden nap., amikoris ez maga a felüdülés.
És mondhat bárki anyuka bármit, hogy ő 3-4 évig is otthon akar lenni, mert az neki mennyire jó.....hát egy idő után jól esik egy kicsit kimozdulni!

Visszatérés 2.

Az utolsó bejegyzésben ezeket  a mondatokat írtam:

... Talán egyszer azért  lesz folytatása:)... 

Végül remélem, hogy nemsokára visszatérhetek a terembe, és újból az első sorban állhatok, és keményen, mindent beleadva csinálhatom a gyakorlatokat. Talán egy 30 napos kihívásra is eljutok valamikor!

És múlt héten eljutottam. Hogy mennyire lesz visszatérés, az majd kiderül hamarosan, hisz csak akkor visszatérés, ha rendszeres; így remélem, hogy nem kiabálom el a dolgokat.

Milán a héten volt öt hónapos. Már 1-1,5 hónappal ezelőtt készültem visszatérni. Milán azon a héten, a reggeli ébredését követően  szinte óramű pontossággal 2 óra múlva visszaaludt. Így én összekészítettem a cuccom, hogy szombaton 9-re jógázni menjek. De aznap máshogy alakult az alvás. Aztán vasárnap is, majd kipakoltam a táskám...; ebből nem lesz még visszatérés.

Aztán az elmúlt hetekben ismét éreztem, hogy mennem kéne a BJK-ba. Bár kellett volna már korábban is a matracomért, hisz nincs bérlet, nincs matractárolás, de valahogy nem jutottam el. Tervezgettem-tervezgettem, először a kánikula miatt nem mentem, aztán nyaralás, aztán csak halogattam, mert bemenni és nem jógázni...

Ott volt a mindennapjaimba, hogy kéne csinálni valamit, ami közel van, nem vagyok sokáig távol....nézegettem a neten mindenfélét, de nem jutottam el sehova. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ez ne a bikramjóga legyen, az astórián.

És akkor visszatért a régi-új órarend, és felcsillant a remény, hogy a hétvégi 17 órási órák jók lehetnek. Már jeleztem itthon, hogy fontolgatom a visszatérést.:) Aztán Sipos Adri is felajánlotta, hogy vigyáz Milánra egy jógaóra erejéig-de ez (miattunk)nem jött össze.,de erősítette bennem, hogy mennem kell. Így kapóra jött, hogy pénteken Milánapuka nem megy focizni, így minden út megnyílt előttem.

Összepakoltam, elmentem. A régi cuccom jó volt rám, ez azért nem ártott a női hiúságomnak. A bérletszámomra fejből emlékeztem:) Betettem a törölközőmet a réges régi (a bikram pályafutásom kezdeti idején elfoglalt, 3.sorbeli, tükrös oszlop mögötti) helyemre. A teremben már ekkor kánikula volt. Átöltözés közben azon gondolkoztam, hogy hogy fogom én ezt bírni, még ha fekszem is, akkor sem. Persze arról megfeledkeztem, hogy időközben nyílászárócsere volt, és mondták a többiek, hogy 42fok alatt azóta nincs a klíma, és ma különösen meleg van. Kicsit megnyugodtam, hogy nem az én hőérzetem változott ennyire.

Aztán volt egy kis matrackeresés, de végül minden készen állt, és én is kíváncsian álltam az óra előtt. Hogy fogom bírni, hogy megy majd? Milán hogy bírja nélkülem? 

A "Milán, hogy bírja majd"  gondolat többször eszembe jutott. Aztán azzal hesegettem ezt el, hogy éhes nem lehet, ennyit kaja nélkül már bírnia kell egy ekkora gyereknek; akkor mi más baj lehet. Aztán azt mondogattam magamnak, hogy most azért jöttem, hogy másfél órát kikapcsoljak, ahogy a tanárok mondják: csak magadra figyelj. Ha eszembe jut, hogy mi van otthon, akkor ez a "kikapcsolás" nem megy. De ha meg nem jut eszembe, akkor meg rossz anya vagyok, hogy nem gondolok a gyerekemre?
Ezen a vívódáson gyorsan túl tettem magam, az első légzőgyakorlat alatt. Próbáltam rendezni gondolataimat, hogy Milánnal minden rendben, én meg figyeljem Eszter szavait. (Eszter az elmúlt fél évben - most én is hagy dícsérjem egy kicsit, mert ő is többször megdícsért, ami nagyon jól esett- szuper tanárrá vált. Az óra végi légzőgyakorlatok tapskíséretében Linda után a második helyen áll:):))
Összességében jól ment az óra, a hátrahajlásokat leszámítva. Azokról inkább nem beszélnék, mint egy 80 éves öregasszony, olyan olajozatlan a derekam:):).Viszont a legtöbb gyakorlat jól ment. Már csak a túlzott izomláztól féltem, és ezért nem mertem minden gyakorlatot 100%-osan csinálni. Így az általam nem kedvelt, és számomra a legstrapásabb trikanasanat sem. Amit persze most nem bántam, hisz volt "magyarázat" a lazsálásra:), legalábbis magamnak ezzel magyaráztam.  A közel 6 hónap kihagyás után az izomláz  elképzelhetetlen volt. Viszont az izomláz nem lett volna jó, megsavanyíthatja a tejet, Milánnak soha többet nem kell.......
Aztán ezeket is gyorsan elhesegettem azzal, hogy a futás sem zavarta meg a tej ízét, vagy ha mégis, ez Milánt nem zavarta; így most sem lesz gond; NEM LEHET GOND, MERT NEKEM SZÜKSÉGEM VAN A JÓGÁRA.
És nem is lett:), sem oly nagy izomláz, sem tejgond:)
Óra után villámsebességgel készülődtem, rekordot döntve negyed óra alatt hajszárítással kész lettem és már a metróra vártam. Közben persze telefonáltam, hogy minden rendben van/volt -e?:):)

Ami még eszembe jutott abban a negyedórás rohanásban, hogy ilyen "igazi" jógán, ahol a "rendes" gyakorlatsort csináljuk több, mint egy éve nem voltam. Ha ezt nézem, még jobb érzéssel tölt el az óra utáni lét, nem vallottam kudarcot magam előtt.
Az egy év sok idő, bár tudom, hogy mikor mi jön egymás  után, tudom, hogy hogy kéne helyesen csinálni a gyakorlatokat, de mivel az elmúlt évben sok instrukciót nem kellett vagy nem úgy kellett meghallanom, így most különösen figyelnem kell az utasításokra. Ugyanúgy figyelnem kell, mint  a legelső alkalommal.
Ez  a visszatérés egy kicsit az újrakezdés is. Újra kezdés csak egy kicsit máshonnan.:):)

Az utolsó bejegyzés

Eltelt a 9 hónap, és május 10-én megszületett Milán, így ezzel ennek a blognak is vége, ez az utolsó bejegyzés.

Talán egyszer azért  lesz folytatása:)

De még utoljára, röviden összefoglalnám azt a közel 24 hetet, amit a babával a jógateremben töltöttünk, és mindazt a sok jótékony hatást, amit a jóga adott nekem mind a várandóság, mind a szülés, mind a gyermekágy alatt. (csak, hogy szakszavakat is használjak picit, bár megígértem, hogy ez a blog nem a terhességről, hanem a jógáról fog szólni.). Lehet, hogy túl sokat tulajdonítok a jógának, és csak szerencsém volt, vagy genetikailag, alkatilag vettem könnyedén az akadályokat, de akkor is úgy gondolom, hogy ez segített nekem sokat.

Mikor a 12. hét után visszatértem a jógához, a családom és a barátaim is kétkedve néztek rám, felelőtlennek tartottak, hogy 40fokban erőltetem magam. Hiába mondtam, ha én jól érzem magam, akkor a baba is, de ők, akik soha nem bikramoztak, nem értettek meg. De ez nem tántorított el, én jártam lelkesen.

A terhesség alatt 12 kg-ot híztam, ami teljesen normális, de egy percig sem volt teher ez a súly, hisz a kilók folyamatosan rakódtak rám, és így folyamatosan terheltem magam. A hátam sem fájt soha. Gondolom, az elmúlt 3 évben erősödött annyit a hátizmom, hogy könnyedén viseljem ezt az állapotot.

Soha nem volt gondom az alvással, sőt a fél6-os jógaórák után kifejezetten jól aludtam. Jól aludtam még  a szülés előtti utolsó napon is.

Mivel a baba kb. 38fokban éldegél odabent, így azt gondolom, hogy neki a 40fokos terem nem okozhat semmi kárt. Nekem sem volt terhes, hisz az elmúlt években már hozzászoktam a hőséghez.

Az órák nemcsak testileg, hanem lelkileg is "jól estek", hisz az óra előtti és utáni beszélgetések a többiekkel , teljesen feltöltöttek. Sok kedves jógatárs érdeklődött folyamatosan a babáról, a hogylétünkről, ők mindig bíztattak, hogy milyen jó, hogy járok jógázni, egyre nagyobb pocakkal is. Számtalan emailt kaptam, amiben érdeklődtek, ha nem láttak 1-2 hétig.

Aztán eljött a szülés napja. Első babát várva, sok mindent mondanak az embernek. "A fiúkat tovább hordják, mert ők lusták, jól elvannak bent", "az első gyerekkel napokat is szoktak vajúdni"..... Ezeket ugyancsak nem hallottam meg, mint azt sem, hogy veszélyeztetem a babát a jógával (anyukám a mai napig nem tudja, hogy a 32. hét után visszamentem jógázni. És mivel netezni sem szokott, így nem is fogja megtudni:)), a meleg vizes ülőfürdővel nem teszek jót a magzatnak, fertőzésveszélyes  (de ha nem szeretek zuhanyozni, mit csináljak??) .....

Mindezek ellenére Milánnak nem kellett 3 óra sem, és világra jött. A 10perces fájásokat alig éreztem,  és közel háromnegyed órát üldögélhettem (vajúdhattam) meleg vízzel teli sarokkádban a szülőszobában; epidurális érzéstelenítés és oxitocin nélkül 3550 g-mal született meg május 10-én 9 óra 58 perckor.

Egy ilyen gyors szülés után a párom is, aki ugyancsak "tiltott" a jógától azt mondta, hogy biztos a jóga segített  abban, hogy ez ilyen gyorsan és könnyedén ment.

És én is biztos vagyok benne. Nem feltétlenül a légzés, amiről sok mindenki azt hiszi, hogy segíteni fog. Nem, mert máshogy veszed a levegőt ott a szülőágyon, máshogy kell. De az a fegyelem és tudatosság, ami kell ahhoz, hogy a 90percet keményen végig csináld, az segített. Az, hogy amikor nyomni kellett, az a maximum fél perc, akkor ott és arra koncentrálj, összpontosíts, és adj bele még egy kicsivel többet. Mint egy-egy gyakorlatnál, amikor az egy perc végén még azt mondják, hogy most nyújtsd még ki, most hajolj előre jobban, most told még egy kicsit feljebb a lábad.

Mindezeket összefoglalva a várandóság alatt testileg, fizikálisan segített a jóga, hogy a terhesség ne teher legyen, hanem tényleg egy más állapot, a szülés alatt pedig a koncentrációban, a tudatosságban.

Azt gondolom, hogy mindenki, aki babát vár és korábban bikramozott, igenis folytassa ezt a babával együtt, ne hallgasson senki, kívülállóra, aki soha nem űzte a jóga ezen formáját. Hallgasson csak magára, úgyis érezni fogja, hogy mi és meddig jó neki. 

Egyeztessetek a jógatanárokkal, hogy mit meddig lehet csinálni, milyen gyakorlatot mivel lehet kiváltani. Persze, ahogy a pocak növekszik, egyre nehezebben mennek a gyakorlatok, én az utolsó órákon már az oldalt fekvő savasanakat sem csináltam, mert nem volt kényelmes. De mindig azt tartottam szem előtt, hogy az, amennyit csinálok, az mindig több, mint a semmi. Az a 90 perc csak az enyém és a babámé, abban a 90 percben teljesen kikapcsolhatom a külvilágot.

Remélem, hogy azok a kismamák, aki most járnak jógázni, ők is hasonlóan éreznek, és kívánok nekik ugyanilyen gyors és könnyed szülést, mint, amilyen az enyém volt. Remélem, hogy azok a kismamák, akik bizonytalanok, hogy folytassák -e a jógát vagy ne, azoknak ez a blog egy kis bíztatást adott.

Végül remélem, hogy nemsokára visszatérhetek a terembe, és újból az első sorban állhatok, és keményen, mindent beleadva csinálhatom a gyakorlatokat. Talán egy 30 napos kihívásra is eljutok valamikor!

És hátha egyszer Milán is ott lesz mellettem a teremben.:)