Visszatérés 2.

Az utolsó bejegyzésben ezeket  a mondatokat írtam:

... Talán egyszer azért  lesz folytatása:)... 

Végül remélem, hogy nemsokára visszatérhetek a terembe, és újból az első sorban állhatok, és keményen, mindent beleadva csinálhatom a gyakorlatokat. Talán egy 30 napos kihívásra is eljutok valamikor!

És múlt héten eljutottam. Hogy mennyire lesz visszatérés, az majd kiderül hamarosan, hisz csak akkor visszatérés, ha rendszeres; így remélem, hogy nem kiabálom el a dolgokat.

Milán a héten volt öt hónapos. Már 1-1,5 hónappal ezelőtt készültem visszatérni. Milán azon a héten, a reggeli ébredését követően  szinte óramű pontossággal 2 óra múlva visszaaludt. Így én összekészítettem a cuccom, hogy szombaton 9-re jógázni menjek. De aznap máshogy alakult az alvás. Aztán vasárnap is, majd kipakoltam a táskám...; ebből nem lesz még visszatérés.

Aztán az elmúlt hetekben ismét éreztem, hogy mennem kéne a BJK-ba. Bár kellett volna már korábban is a matracomért, hisz nincs bérlet, nincs matractárolás, de valahogy nem jutottam el. Tervezgettem-tervezgettem, először a kánikula miatt nem mentem, aztán nyaralás, aztán csak halogattam, mert bemenni és nem jógázni...

Ott volt a mindennapjaimba, hogy kéne csinálni valamit, ami közel van, nem vagyok sokáig távol....nézegettem a neten mindenfélét, de nem jutottam el sehova. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ez ne a bikramjóga legyen, az astórián.

És akkor visszatért a régi-új órarend, és felcsillant a remény, hogy a hétvégi 17 órási órák jók lehetnek. Már jeleztem itthon, hogy fontolgatom a visszatérést.:) Aztán Sipos Adri is felajánlotta, hogy vigyáz Milánra egy jógaóra erejéig-de ez (miattunk)nem jött össze.,de erősítette bennem, hogy mennem kell. Így kapóra jött, hogy pénteken Milánapuka nem megy focizni, így minden út megnyílt előttem.

Összepakoltam, elmentem. A régi cuccom jó volt rám, ez azért nem ártott a női hiúságomnak. A bérletszámomra fejből emlékeztem:) Betettem a törölközőmet a réges régi (a bikram pályafutásom kezdeti idején elfoglalt, 3.sorbeli, tükrös oszlop mögötti) helyemre. A teremben már ekkor kánikula volt. Átöltözés közben azon gondolkoztam, hogy hogy fogom én ezt bírni, még ha fekszem is, akkor sem. Persze arról megfeledkeztem, hogy időközben nyílászárócsere volt, és mondták a többiek, hogy 42fok alatt azóta nincs a klíma, és ma különösen meleg van. Kicsit megnyugodtam, hogy nem az én hőérzetem változott ennyire.

Aztán volt egy kis matrackeresés, de végül minden készen állt, és én is kíváncsian álltam az óra előtt. Hogy fogom bírni, hogy megy majd? Milán hogy bírja nélkülem? 

A "Milán, hogy bírja majd"  gondolat többször eszembe jutott. Aztán azzal hesegettem ezt el, hogy éhes nem lehet, ennyit kaja nélkül már bírnia kell egy ekkora gyereknek; akkor mi más baj lehet. Aztán azt mondogattam magamnak, hogy most azért jöttem, hogy másfél órát kikapcsoljak, ahogy a tanárok mondják: csak magadra figyelj. Ha eszembe jut, hogy mi van otthon, akkor ez a "kikapcsolás" nem megy. De ha meg nem jut eszembe, akkor meg rossz anya vagyok, hogy nem gondolok a gyerekemre?
Ezen a vívódáson gyorsan túl tettem magam, az első légzőgyakorlat alatt. Próbáltam rendezni gondolataimat, hogy Milánnal minden rendben, én meg figyeljem Eszter szavait. (Eszter az elmúlt fél évben - most én is hagy dícsérjem egy kicsit, mert ő is többször megdícsért, ami nagyon jól esett- szuper tanárrá vált. Az óra végi légzőgyakorlatok tapskíséretében Linda után a második helyen áll:):))
Összességében jól ment az óra, a hátrahajlásokat leszámítva. Azokról inkább nem beszélnék, mint egy 80 éves öregasszony, olyan olajozatlan a derekam:):).Viszont a legtöbb gyakorlat jól ment. Már csak a túlzott izomláztól féltem, és ezért nem mertem minden gyakorlatot 100%-osan csinálni. Így az általam nem kedvelt, és számomra a legstrapásabb trikanasanat sem. Amit persze most nem bántam, hisz volt "magyarázat" a lazsálásra:), legalábbis magamnak ezzel magyaráztam.  A közel 6 hónap kihagyás után az izomláz  elképzelhetetlen volt. Viszont az izomláz nem lett volna jó, megsavanyíthatja a tejet, Milánnak soha többet nem kell.......
Aztán ezeket is gyorsan elhesegettem azzal, hogy a futás sem zavarta meg a tej ízét, vagy ha mégis, ez Milánt nem zavarta; így most sem lesz gond; NEM LEHET GOND, MERT NEKEM SZÜKSÉGEM VAN A JÓGÁRA.
És nem is lett:), sem oly nagy izomláz, sem tejgond:)
Óra után villámsebességgel készülődtem, rekordot döntve negyed óra alatt hajszárítással kész lettem és már a metróra vártam. Közben persze telefonáltam, hogy minden rendben van/volt -e?:):)

Ami még eszembe jutott abban a negyedórás rohanásban, hogy ilyen "igazi" jógán, ahol a "rendes" gyakorlatsort csináljuk több, mint egy éve nem voltam. Ha ezt nézem, még jobb érzéssel tölt el az óra utáni lét, nem vallottam kudarcot magam előtt.
Az egy év sok idő, bár tudom, hogy mikor mi jön egymás  után, tudom, hogy hogy kéne helyesen csinálni a gyakorlatokat, de mivel az elmúlt évben sok instrukciót nem kellett vagy nem úgy kellett meghallanom, így most különösen figyelnem kell az utasításokra. Ugyanúgy figyelnem kell, mint  a legelső alkalommal.
Ez  a visszatérés egy kicsit az újrakezdés is. Újra kezdés csak egy kicsit máshonnan.:):)