Visszatérés????

Az utolsó orvosi vizsgálat után nagyon vártam a következő vizsgálatot, hogy hátha, hátha visszatérhetek a jógához.

A 30-32. héten kellett volna mennem, de már a 29. héten próbáltam időpontot kérni. Pechemre a doki 2 hét szabin volt, így a 32. hét végén tudtam menni. Persze egy kicsi aggodalom is volt bennem, hogy mi van ha..... de szerencsére minden rendben volt, változatlan eredményekkel. Rögtön rá is kérdeztem, hogy, ugye akkor visszamehetek sportolni? De pozitív választ (annak ellenére, hogy a dokinak fogalma sincs, hogy mit sportoltam) nem kaptam.Véleménye szerint azért nem változott a méhnyak hossza, mert az elmúlt időszakban pihentem, nem sportoltam.

Hát jó, gondoltam, és kezdtem beletörődni ebbe; bár ezidáig azért reménykedtem; mert hiányzott a légkör, a jóga terem szaga, az emberek.

Aztán másnap úgy ébredtem, hogy márpedig heti egyszer elmegyek. Én tudom, hogy mennyi volt a pihenés a kényszerpihenő alatt, most már visszafogottabbak a mindennapok, a heti egy jógával sem terhelem fizikálisan magam annyira, mint korábban.

Már nagyon vártam a visszatérést, és ezt az érzést csak megerősítette a jógafesztivál, ahol találkoztam a régi arcokkal.

És aztán elmentem kedden, egy reggeli órára. Amitől leginkább féltem, az a meleg volt. Közel 10 hét kihagyás után vissza a 40 fokba..... sőt közben voltam wellnesselni (fürdőzés nélkül) is, ahol amikor a 60 fokos szauna ajtaját kinyitottam, és tódult kifele a meleg..... be is csuktam rögtön.

Ezekután gondoltam, ha a hőmérsékletet bírom, akkor minden jó lesz. 

Bár a visszatérő óra nem így indult, a régi helyem, hátul a sarokban foglalt volt:(, máshova kellett letennem a matracom. De szerencsére nem volt tele a terem, így előttem-mellettem senki nem volt. Máskor is a oda matracolok, gondoltam még akkor.

Eszter tartotta az órát, aki szinte tökéletesre fejlődött az elmúlt 10 hétben. Az állógyakorlatok nagyon jól mentek, mármint magamhoz és a hasamhoz képest:). Nem erőltettem semmit, hajlott ameddig hajlott, elértem ameddig elértem, csak pár izzadságcspp, de tökéletesnek tűnt minden. Tökéletesnek, egészen a trikanasanaig, ahol feszült a pocak, így csak próbáltam megtartani a derékszög állást. Aztán jött a 2perc savasana, ami maga volt a pokol, bár nem is háton, hanem oldalt feküdtem, de kényelmetlen volt. 

Az otthoni alvás párnák közt történik, így nem csoda, hogy párnák nélkül alig bírtam. Persze próbáltam a levegővételre koncentrálni, de a hasam jobban húzott és feszített; nem tudta a koncentráció legyőzni. És nem nagyon estek jól a fekvő gyakorlatok, a savasanakból is csak minden másodikat csináltam...

És óra végére sem volt az a feltöltődött állapot, a kiugrom a bőrömből érzés. Kicsit csalódottan mentem haza, és már-már úgy voltam vele, hogy akkor többet nem. Legalábbis babával nem.

Aztán teltek a napok, és mégis hiányzott. Gondoltam arra, hogy csak az állógyakorlatokat csinálom, utána kijövök a teremből; vagy törülközővel alátámasztom a pocakot a fekvőgyakorlatoknál ... de mire ezt megcsinálom, kelhetek is fel. Aztán írtam inkább Lindának, tudtam hogy neki lesz valami jó ötlete, átbeszéltük, hogy mi nem ment, javasolt 1-2 másik gyakorlatot, és így újból lelkes lettem, lelkesen vártam a visszatérés 2.-t:)